Ortisz muzikális brogja

Figyelem, hatásvadászul kezdek: a Media Markt társadalmilag uszít!
Ha már megragadtam a kedves olvasó figyelmét, elöljáróban leírom, hogy általában nem húzom fel magam azokon a dolgokon, melyeken a "fanyalgó értelmiség" zöme igen. Talán sznobizmusom miatt.
Mindenesetre ha felhúznám - mármint magam -, az Ottó-brog semmiben sem különbözne a Subbától, legfeljebb a mondatok hosszában és a megfogalmazás szofisztikáltságában; természetesen az Ottó-brog javára.
Nem húztam fel magam például a Continental autógumi reklámján - emlékeznek ugye? "A legtöbb férfi csalja a feleségét."
Persze ezen nem az ún. értelmiség húzta fel magát; a reklám iránti ellenszenvvel annak idején Fiala János (akkor még calypsós műsor volt) műsorának betelefonálói szembesítettek. Csak annyit fogtak a reklámból, hogy "höö megcsalásra buzdít!"; arról viszont lövésük sem volt, hogy a szerető a hirdetés szerint nem nő, hanem autó.

Hogy hogy jön ez ide? Csak úgy, hogy először hasonlóképp vélekedtem a Media Markt aktuális kampányáról.

(forrás: mediamarkt.hu, 2007. május 12.)
Eleinte ugyanis azt gondoltam, hogy a "Hülye, aki nem ünnepel"-szlogent összekapcsolják május 1-jével, amúgy kreatívan. De túlbecsültem a stábot; a kampány még ma is tart.
A MM-tól ez túlzás, hogy meglepő lenne, mivel egész imázsát a hülye szó fetisizálására építette; amint hozzá hasonlóan a Magyarországra később befutó kistesója a fukar szót.
Ez a hülyézés amúgy nem magyar specialitás, a németeknél a blöd a kulcsszó, az olaszoknál a scemo, mely a hülye szónál némileg gyengébb fokozat; bolond, bohó, ilyesmi.
Azaz a marketing célú hülyézés multinacionális.

De térjünk vissza az ünnepre!

Aki nem ünnepel, az hülye.
Az ünnepel, aki megveszi 100 rugóért a tévét, vagy 30-ért a telefont.
Akinek nem telik, az nem vesz.
Aki nem vesz, az nem ünnepel; ergo:
Akinek nem telik, az hülye!

Ily módon játszik rá a társadalmi feszültségre a Media Markt. Biztosan úgy vannak vele, hogyha már Demcsák is élt ezzel, akkor biztos trendi.

S hogy ne fejezzem be durcásan e cikket, íme egy "békebeli" lehülyézős reklám, mely mégis jó:



További jó hétvégét!
 

Kis csúszással írok ugyan az eseményről, de legalább igen.
A G-pont nevű szórakozóhelyet céloztam meg múlt szombaton, valami indiepop buli volt meghirdetve.
Előtte szükségem volt egy kis alapozásra, mivel heveny torokfájás tört rám; erre a Helvéciában került sor. Mostanában elég keveset járok kocsmázni, de ha igen, akkor leginkább oda.
Ott kaptam a fülest, hogy a G-pont valószínűleg egy buzibár, ám ennek nem észleltem jelét, leszámítva két - egymást ölelgető és egymás testrészeit fényképező - hölgyeményt.
Ők is a bulizó tömeg részét képezték, a tömeg többi része a párom, Ripacs és én voltunk; így már azon sem csodálkoztam, hogya meghirdetett 3 lemezlovas helyett csak egyikük nyomatta a partit.
Interonaut szimpatikus fiatalember, nemcsak azért, mert huzentrógert viselt, hanem mert a kedvemért tett be Shitdiscot meg Rakes*-et, Ripacs őszinte örömére meg Hot Chipet.
(*Vagy "Rakest", én például így fonetikusan, magyarosan szoktam ejteni.)
Szóval nem volt valami érdekes a dolog, ellenben jó volt; sajnos csak 1:00-ig tartott, mely időpontban távoztunk is.

A mézes paprikapálinka által kissé helyrerakott torkomra sikerült ráfáznom a dézsából szakadó eső következtében. Első meglepetésünkben megrohamoztuk a szemközti csehót, de ott valami okádék fankiparti volt népes, ámde ocsmány törzsközönséggel.
Második meglepetésünkben felszálltunk egy 960-as számú buszra; olyan másfél megálló elteltével rá is jöttünk, hogy fingunk nincs eme jármű menetirányáról, mint ahogyan a szintén odatévedt Interonautnak sem igazán volt.
De aztán teljes heppiend lett a dologból, szerencsésen hazaértünk és mára végre a megfázásból is kijöttem.
Jé, erre rá tudom fogni, hogy miért ma írtam e bejegyzést! :o)

A cikk kísérőzenéje pedig legyen az est zárószáma, mégpedig:
 

Éljen május 1-je, hülye aki nem eszik virslit!


 

Ja, hogy mi az a Shitdisco?
Hát egy skót zenekar, amolyan diszkópunkbritpop-féle, ha már nevén kell nevezni, kicsit olyasmi, mint a Rapture, csak az énekes nem úgy énekel, mint akin kitört a hisztiroham, hanem igazi férfias kanhangon.
Az új Shitdisco amúgy a legelső nagylemezük, eddig csak kislemezeikkel izzasztották a diszkópatkányokat.
A korábbi kislemezek zöme felkerült a lemezre némileg jobb hangzással, fazonírozva, egyúttal kissé ki is herélve. Szerencsére annyira nem baszták el, mint ilyen esetben a zenekarok általában szokták. (pl. mint az Emil Rulez a Térerőt)

A lemez amúgy teljesen bivaly, azt már el se merem képzelni, koncerten milyenek lehetnek; valószínűleg még bivalyabbak.

 

Mert itt van például a Panic Radio, akik - ha nagyon tág füllel "nézem" - valamennyire a Shitdisco-féle kategóriát erősítik. Tegnap láttam őket az áharmincnyócon, és olyan koncertet nyomtak, hogy tyűha; ahhoz képest a már megjelent EP-jük kutyafüle.

Persze nem csak ők voltak tegnap este, hanem Jacked is, öttagúan, Beatles-frizkósan, egyeningben, annyira profin megírt sallangmentes dalokkal, hogy talán unalmas is lett volna, ha nincs a Strokes-hangú izgága énekes és főképp extra-kreatív dobos.
De szerencsére voltak.

A fő attrakció a Moog volt, mármint a The Moog nevű zenekar, akik alig használnak Moogot, csak elvétve. Ahogy a szintén jelen lévő Mancinitól megtudtam; ez az enyhe Moog-használat is csak azért van, mert a Moog mondta nekik, hogy legalább használjanak Moogot, ha már Moog a nevük.
Az ő dalaik nem csak sallangmentesen profik voltak, hanem jók is, meg még jól is hangzottak; a visszataps után meg egy akkorát nyomtak, mint a Sunshine Projekt együttes az I love torzító című számban. (Mondjuk ezt szerintem csak Józsi ismeri az olvasóim közül.)
Utána még volt Teszkódiszkó meg Gumipop, mely szerencsére a szokásos volt; legalább is addig, amíg ott voltunk.

—————————————————————————————————
Egyéb üzenet: a brog nem döglött, csak pihent.
 

- olvastam Murphy törvénykönyvében annak idején.

A mai írás apropóját egy rondaságmegítélő szoftver és főként az arról írt cikk adja.
A szoftver azt a célt szolgálja, hogy fénykép alapján eldöntse, hogy az illető szép vagy ronda-e.
S ha ronda, megmondja neki, hogy aranyom, menj el szépen plasztikai sebészhez; a füled dőlésszögét 30°-kal vetesd beljebb, és egy aranyos fitos orr is jobban állna a mostani kozákpisztoly helyett.

Ha egy ilyen találmányról kellene cikket írnom hivatalból, nyilván nekirontanék a plasztikai sebész-biznisznek, amiért ekkora mocsoksággal, egy objektívnek mondott rondaságmegítélővel hülyíti és készteti öncsonkításra a külső értékeikben bizonytalan nőket (egyelőre csak őket), hogy belőlük meggazdagodhasson.
A kinézeti rasszista erényeket is csillogtató Velvet magazin azonban másképp állt a témához; idézek a cikkből:

"Szép vagy ronda? Megmondja a gép!

Vége annak az időnek, amikor a ronda nők és férfiak olyan kamu dumákkal próbáltak javítani helyzetükön, hogy nekik csak érdekes arcuk van, meg különben is, izlések és pofonok."

Elképzelem a szituációt, hogy a csávó a diszkóban úgy udvarol a csajnak, hogy 'Szia, jössz táncolni? Kicsit érdekes az arcom, de nem vagyok csúnya, úgyhogy táncolhatunk attól még!'
Teljesen valós helyzet, igaz, kedves olvasók és kedves velvet?
Továbbá az olvasható ki e részből, hogy a csúnyák eddig legalább próbálkozhattak, még ha sikertelenül is, de most már a próbálkozásnak is vége!
A szépek megnyugodhatnak, a csúnyaságok karmai közé többet nem kerülhetnek, mert a szoftver megálljt parancsol nekik. Szoftveres kikosarazás, pöpec.

"Úgy találták, hogy bár a kiválasztott hölgyek igen különböző arcvonásokkal rendelkeztek, mégis nagyjából egyezett az, amit a program szépnek talál, azzal, ami emberi szemmel nézve is szép."

Hát persze, hogy igen.
Hiszen azt, hogy ki a szép, megmondja nékünk a média.
(Például Hugh Grant, szemei alatt a túlterhelt iskolás hátizsákját hazavágó táskákkal vagy a széles mosolyú Julia Roberts.)

És aki nem mutat hasonlóságot az aktuálisan megalkotott szépségideálokkal, az nem szép.
Azon kéne egy kicsit igazítani ezt-azt, annak kéne kicsit alakformálnia, kéne kicsit fogynia.
És kinek az irányában kéne, kellene, kell? Ki kötelez ezekre?
Hát az aktuális társadalmi közfelfogás.

Például én konkrétan jó faszi vagyok, de James Dean idejében még jobb lettem volna. Ugyanezzel a fejjel. Humphrey Bogart idején meg rosszabb.
A férfiaknak momentán meg van mondva, hogy a műanyagcsöcsre (ha meg nem műanyag, akkor legyen kicsi), a szőrtelen környékű puncira és a szőkére festett hajra gerjedjenek.
A nők pedig a naggyon rövid, sötét zselézett hajra, a barnás bőrre és a széles négyzet alakú állcsontra, de azt hiszem, hogy még a kék szem is divatos egy hangyányit.
A média persze nem erőszakkal irányít; bemutatja, hogy a referenciacsoportnak mi tetszik, az egyszeri médiafaló meg úgyis a bálványa után fog menni.

De eleget csapongtam, vissza a témához!

A rondaság-szoftvernek a plasztikai bizniszen túl egy társadalmi szerepe is lesz.
Eddig az ember tudatosan vagy önkénttelenül igyekezett olyan párt választani, akinek külsejét környezete is jó szemmel nézi. Azaz akire nem mondják azt, hogy pl. "Ottó bazmeg hülye vagy? Hát ez nem jó csaj!" vagy "Fú, a pasid rokker? Én biztos nem mutatkoznék ilyennel az utcán".

Ezután már az ilyenek esetek is elkerülhetőek lesznek a Rondasoft Weirdos (hehe, milyen kreatív névadó vagyok) használatával, ugyanis automatikusan kiejti az ismerőseinknek nem tetsző párjelölteket, és így az ember nem égeti magát a haverok, a szülők és a társadalom előtt egy undorító féreggel. Hiszen az ember akkor lesz boldog, ha a társadalom elvárásainak megfelel, igaz-é?

Na és akkor mi a helyzet, ha a kedves olvasó vásárol/másol magának egy ilyen progit, teszteli rajta szíve hölgyét és véletlenül nem egyezik a véleményük?
Nos ez esetben a kedves olvasó egy ízlésficamos alak.
Mert a gép nem tévedhet, ő az objektív mérce, szépségünk és rondaságunk megmondója, társadalmunk tükre. És pont.

(A szóban forgó cikk itt olvasható.
 

Ma kezdődik a nyári időszámítás, azaz egy órával megrövidül az idő. Mi következik ebből? Hát persze, hogy most tör rám az álmatlanság.
Először az Air Pocket Symphonyját szántam altatónak, de nem volt sikeres.
Valami hallgatnivalóra volt szükségem.

No de mit hallgassak? Leginkább szóba jöhetett az új Kaiser Chiefs, mely egyelőre nem fog meg túlzottan, egy jó Hard-Fi koncertlemez és egy még jobb Gomez-lájv. De végülis egyik sem.
Aztán rájöttem: a megoldás a Kula Shaker!

Az együttest Csató József barátom révén ismertem meg annak idején; ha jól emlékszem, egy tőle másolt koncertkazettát hallgattam agyon.
Az igényes zenei orgánumok akkoriban jól lehúzták a zenekart, meg a legrosszabb számukat nevezték meg legjobbként. Természetesen én most nem ezt linkelem be, hanem a szerintem legjobb dalukat, íme:
 

Remélem, Ön, a Kedves Olvasó is jól szórakozott. Amennyiben nem, és úgynevezett igényes zenére vágyik, keressen egy Önnek megfelelő Rod Stewart rajongói oldalt! ;o)

Azóta már persze a Kaiser Chiefstől az Everything is average szól; ez sem igényes, de legalább jó.

További jó reggelt!