Ortisz muzikális brogja

Az Archív Szindrómát április 26-án láttam másodszor élőben.
Először a híres vidéki underground kulturális pinceklub fellegvárban, a mezőkövesdi Tilla sörözőben, ahol a hangzás olyan volt, amilyet az akusztikai feltételek megengedtek, a színpad nem különült el markánsan a közönségtől, így néhány centiről figyelhettem a muzsikálást.
Másodszor a Benczúr klubban már frankó volt a hangzás, kövesdi nézőből viszont kevesebb volt, mint a kövesdi koncerten. (Elnézést a trivialitásért)
Ja, hogy mi az az Archív Szindróma? Négytagú zenekar punkban edződött basszerossal, aranyműves dzsezzdobossal, grunge-angolszász rock vonulatot hozó egyik frontemberrel, a másik meg hozza a borús magyar romantikát, mely lassan már az undergroundból is kihalófélben van. (Persze az utána következő Csókolom-koncert bizonyította, hogy azért nem egészen.)
Tehát két dudás van egy csárdában, két énekes-gitáros-dalszerző-költő-vagyok-és-rockzenész-stb, mégis megférnek, ráadásul 10 éve. Na nem az Archív Szindróma 10 éves, hanem a Péter-Szabolcs duó, mellyel 2001-ben az Ottó és Társai (azaz én és Laci a bongós) formációnak is volt szerencséje fellépni. Talán Green Sea Performance voltak akkor, talán. Aztán csináltak többtagú, rokkzenekaros felállású Green Sea Paradox nevű dolgot. (nekem eddig az tetszett leginkább - a szerk.)
De ez a cikk most nem erről szól, hanem az Archív Szindróma április 26-i Benczúr klub-beli koncertjéről, úgyhogy vissza is térek a tárgyra.
A frontemberek alkalomhoz illően elegántosan fogtak színpadot, Viktor és Krisztián pedig öltöny nélkül. Az ének félig-meddig érthetőségét leszámítva a hangzás fasza volt, voltak vidámabb és sötétebb, de mindenképpen érzéssel teli dalok váltakoztak. Persze a közönség olyan állatfajta, amely ha valamit nem tud behatárolni, egyből megpróbálja. Valaki által le lettek Quimbyzve, szerintem inkább Joy Division hatás van néhol. "Joy Division? Akkor már nem sok van hátra" - emígy Péter, a sötétebbik frontember, aki napszemüvegben pózolt, de jól állt neki. Mármint a póz. A felolvasott összekötő szövegek jelenlétét viszont nem értettem.
Szóval a gruppe kitett magáért, Krisztián dinamikus, Viktor rutinosan pontos és lelkes, a front meg pozitív értelemben laza. A koncert meg rövid.

Ez meg egy jó szám:
 

Nos megint el vagyok csúszva, hiszen a múlt hétvégéről fogok írni, de legalább van mit.
A fő esemény Józsi és Virág nagyszabású lakodalmas partija volt, a cseh DVA együttes koncertjével.

Ezt még megelőzte a pénteki ajándékvásárlási procedúra; gondolkodtam, hogy ez megér-e egy külön cikket, de aztán mégsem. Persze ki tudnám színezni, de gyakorlatilag csak annyi történt, hogy az általam kinézett cuccra (Ghettoblaster típusú magnó) minden használt-audiós üzletben azt mondták, hogy nincs, mert ritka. (Amúgy ilyen bolt sem volt túlzottan sok, tele van a város "szerelvény-bolt"-tal, csak azt nem tudom, ki akar manapság vonatot venni.) Volt, ahol még ennyire sem méltattak, mégpedig a sznob-audió boltokban.

A sznob-audió bolt olyan műszaki bizományi bolt, ahol kizárólag ex-csúcstechnológiás cuccok vannak, azaz nem olyanok, amikért az átlagpolgár Bécsbe vagy Kismartonba ment annak idején, hanem a baszom igényes audiofilek megunt magnódeckjei, erősítői, lemezjátszói, videómagnói. És mindegyik hiperszuper, csittifitti (rühellem ezt a szót, de Badár divatba hozta, én meg ráülök a hullámra). Rádiósmagnó egy szál se, hiszen az egy igazi, hamisítatlan audiofilnek fizikai fájdalom ugyanúgy, mint a korábban említett Fingóparitás Kft. geekjeinek a Windows-hibaüzenet.


 

Lényeg a lényeg: a cucc meglett, lagzi alatt pedig nem a klasszikus lagzi értendő. Lakodalmas rock helyett "brit popzene" vagy olyasmi, a társaság korrekt bulizós öltözékben, ellentétben a mostanában hagyományossal, ahol a férfiak a lehető legszorosabb cipőjüket veszik fel, a nők meg úgy sminkelik megukat, hogy minél nagyobbnak látsszon az orruk.


(forrás: http://2dva.cz)

Tehát ilyen zavaró tényezők nem voltak, volt viszont a DVA együttes, mely egy lányból és egy fazonból áll (She and He, a hivatalos megnevezés szerint). Meg egy dobgépből vagy szemplerből vagy hogyhíjják. A zenéjükben volt punk, sanzon, indidiszkó, tangó, a koncert meg annyira jó volt, hogy kb. a közepén hatalmas tánc kerekedett.
Itt hallhatjátok: http://myspace.com/hudba2.

Jó mulatást!
 

Ja, hogy mi az a Shitdisco?
Hát egy skót zenekar, amolyan diszkópunkbritpop-féle, ha már nevén kell nevezni, kicsit olyasmi, mint a Rapture, csak az énekes nem úgy énekel, mint akin kitört a hisztiroham, hanem igazi férfias kanhangon.
Az új Shitdisco amúgy a legelső nagylemezük, eddig csak kislemezeikkel izzasztották a diszkópatkányokat.
A korábbi kislemezek zöme felkerült a lemezre némileg jobb hangzással, fazonírozva, egyúttal kissé ki is herélve. Szerencsére annyira nem baszták el, mint ilyen esetben a zenekarok általában szokták. (pl. mint az Emil Rulez a Térerőt)

A lemez amúgy teljesen bivaly, azt már el se merem képzelni, koncerten milyenek lehetnek; valószínűleg még bivalyabbak.

 

Mert itt van például a Panic Radio, akik - ha nagyon tág füllel "nézem" - valamennyire a Shitdisco-féle kategóriát erősítik. Tegnap láttam őket az áharmincnyócon, és olyan koncertet nyomtak, hogy tyűha; ahhoz képest a már megjelent EP-jük kutyafüle.

Persze nem csak ők voltak tegnap este, hanem Jacked is, öttagúan, Beatles-frizkósan, egyeningben, annyira profin megírt sallangmentes dalokkal, hogy talán unalmas is lett volna, ha nincs a Strokes-hangú izgága énekes és főképp extra-kreatív dobos.
De szerencsére voltak.

A fő attrakció a Moog volt, mármint a The Moog nevű zenekar, akik alig használnak Moogot, csak elvétve. Ahogy a szintén jelen lévő Mancinitól megtudtam; ez az enyhe Moog-használat is csak azért van, mert a Moog mondta nekik, hogy legalább használjanak Moogot, ha már Moog a nevük.
Az ő dalaik nem csak sallangmentesen profik voltak, hanem jók is, meg még jól is hangzottak; a visszataps után meg egy akkorát nyomtak, mint a Sunshine Projekt együttes az I love torzító című számban. (Mondjuk ezt szerintem csak Józsi ismeri az olvasóim közül.)
Utána még volt Teszkódiszkó meg Gumipop, mely szerencsére a szokásos volt; legalább is addig, amíg ott voltunk.

—————————————————————————————————
Egyéb üzenet: a brog nem döglött, csak pihent.
 

Múlt pénteken volt szerencsém meghallgatni a Kispál és a Borz zenekar Petőfi Csarnok-beli fellépését, mely kapcsán már a cikk elején köszönetet mondok Egér nevű kedves ismerősömnek.
De kezdem az elején.
Amikor odaértünk, már javában folyt a kellemes, szimpatikus zenét játszó Csókolom koncertje, íme egy kis ízelítő:

(forrás: kalsruhe.hu)

Mire belelendültem, rájöttem, hogy vége is a koncsertónak, hiszen sikerült szinte a legvégére befutnunk.
A Borz második előzenekara egy bizonyos Peet volt, mely egy vokális, ipari jellegű, 1-2 akkordon alapuló és nulla kreativitású rockzenekarnak bizonyult. De legalább volt lehetőségem meglátogatni a tömeg ellenére kb. 1 perc sorbanállással hozzáférhető sörcsapot.
Az előtérben ment a mörcsöndájz, többféle Kispál és a Borz rajongói póló volt kapható. Természetesen home-made jellegű dizájnnal.
A '90-es évek első felében ugyanis a zenekar rajongói saját készítésű kispálos trikókkal mutatták ki szimpátiájukat; bolti Kispál-trikó ugyanis nem létezett. A fordulópont '95-ben az Ül album megjelenésével következett be, mellyel együtt boltokba került a KISPÁLÉSABORZÜL feliratú kapucnis pulcsi.

Az ember amúgy azt gondolná, hogy most, 2007-ben szemüveges, tarisznyás, egykori ős-kispálos bölcsészek teszik ki a közönség zömét.
Túrót!
Tele volt a Pecsa kései tizen- és korai huszonévesekkel, főleg csajokkal; egy facér hedonista fickónak ez maga lehetett a paradicsom.

De mivel én nem tartozom e csoportba, írok inkább a zenéről:
A buli a kissé diszkósított ritmusszekciójú Bársonyfüggönnyel indított, és nagyjából maradtak is ennél a vonalnál, a klasszikusoknál. És rájöttem, hogy ezek voltak a legjobb dalok.
Persze volt Csiga, Emese, Etetés (ezt szeretem, mert zeneileg hasonlít az általam művelt vonalhoz :o) ), de az első három album dalai voltak többségben.
Az abszolút csúcspont a Tejjel kifli volt, monumentális, diszkóba torkolló végkifejlettel.
 

A tavalyi Pecsa-buli nagyszabásúbb volt Lecsóval és sok akusztikus gitáron előadott Nagyon szerelmes lányokkal, különálló blokkokkal.
Most nem voltak blokkok, "csak" pöpecül előadott kiváló dalok egymásutánja kevés lassítással, büfészünet nélkül. De nem tudom megmondani, melyik volt a jobb.

Talán a mostani.
 

Pénteken úgy döntöttem, hogy megnézem, mit tud a Titusz és a Carbonfools formáció élőben, úgyhogy célba is vettem a Kultiplex nevű helyet, mely nem számít törzshelyemnek; legutóbb Bioberber koncerten voltam ott még tavaly.
Nos, elvileg 21 órakor kezdődött a buláj, gyakorlatilag kb. 11-kor.
A köztes időben jókedvű beszélgetést folytattam két addig ismeretlen fazonnal szubkultúráról, politikáról, zenéről, fűről, stb.
Teljesen jó fejek voltak, ellentétben a később felbukkant ismerősömnek az ismerősével, aki tipikus példája annak a sallangmentes fizimiskájú tenyérbemászó emberfajtának, akivel jól el lehet beszélgetni úgy általánosságban, de ezen kívül nincs benne semmi.
Az égvilágon semmi.
Semmi lazaság, semmi beütés, semmi mélyenszántó. Csak úgy van, úgy felszínesen. Korábbi írásomra visszautalva - nem biztos, hogy beszállnék vele egy liftbe.
Nem ártott nekem - egyelőre - semmit, csak szimplán taszít.
Na, elég sok faszságot összehordtam; akkor a koncertről:

Legutóbb jópár évvel ezelőtt ugrándoztam Carbonfools koncerten; az ugrálás most sem maradt el, de nem volt ugyanaz.
A mostani ugyanis egy kvázipunk koncert volt, szinte teljesen élő előadás, melybe Titusz néha beleputtyogott - legalábbis ezt észleltem szalonspiccesen a közönség soraiból (a tévedés kockázatával).
Talán legnagyobb slágerük, a Mosquito teljesen új köntöst - rokkos verze-refrén - kapott.
A koncert legjobb pillanataiban az Xtra Systols-t idézte; őket Titusz Jean-Jacques Perrey révén akár ismerheti is.
Viszont nekem nagyon hiányzott a megszokott hangzás.
Tehát jó volt, de nem kielégítő.

Az írás pillanatában a Chazam & The Xtra Systols - Punks are 50 címú dala szól, ajánlom szeretettel.