Ortisz muzikális brogja

Ma kezdődik a nyári időszámítás, azaz egy órával megrövidül az idő. Mi következik ebből? Hát persze, hogy most tör rám az álmatlanság.
Először az Air Pocket Symphonyját szántam altatónak, de nem volt sikeres.
Valami hallgatnivalóra volt szükségem.

No de mit hallgassak? Leginkább szóba jöhetett az új Kaiser Chiefs, mely egyelőre nem fog meg túlzottan, egy jó Hard-Fi koncertlemez és egy még jobb Gomez-lájv. De végülis egyik sem.
Aztán rájöttem: a megoldás a Kula Shaker!

Az együttest Csató József barátom révén ismertem meg annak idején; ha jól emlékszem, egy tőle másolt koncertkazettát hallgattam agyon.
Az igényes zenei orgánumok akkoriban jól lehúzták a zenekart, meg a legrosszabb számukat nevezték meg legjobbként. Természetesen én most nem ezt linkelem be, hanem a szerintem legjobb dalukat, íme:
 

Remélem, Ön, a Kedves Olvasó is jól szórakozott. Amennyiben nem, és úgynevezett igényes zenére vágyik, keressen egy Önnek megfelelő Rod Stewart rajongói oldalt! ;o)

Azóta már persze a Kaiser Chiefstől az Everything is average szól; ez sem igényes, de legalább jó.

További jó reggelt!
 

Múlt pénteken volt szerencsém meghallgatni a Kispál és a Borz zenekar Petőfi Csarnok-beli fellépését, mely kapcsán már a cikk elején köszönetet mondok Egér nevű kedves ismerősömnek.
De kezdem az elején.
Amikor odaértünk, már javában folyt a kellemes, szimpatikus zenét játszó Csókolom koncertje, íme egy kis ízelítő:

(forrás: kalsruhe.hu)

Mire belelendültem, rájöttem, hogy vége is a koncsertónak, hiszen sikerült szinte a legvégére befutnunk.
A Borz második előzenekara egy bizonyos Peet volt, mely egy vokális, ipari jellegű, 1-2 akkordon alapuló és nulla kreativitású rockzenekarnak bizonyult. De legalább volt lehetőségem meglátogatni a tömeg ellenére kb. 1 perc sorbanállással hozzáférhető sörcsapot.
Az előtérben ment a mörcsöndájz, többféle Kispál és a Borz rajongói póló volt kapható. Természetesen home-made jellegű dizájnnal.
A '90-es évek első felében ugyanis a zenekar rajongói saját készítésű kispálos trikókkal mutatták ki szimpátiájukat; bolti Kispál-trikó ugyanis nem létezett. A fordulópont '95-ben az Ül album megjelenésével következett be, mellyel együtt boltokba került a KISPÁLÉSABORZÜL feliratú kapucnis pulcsi.

Az ember amúgy azt gondolná, hogy most, 2007-ben szemüveges, tarisznyás, egykori ős-kispálos bölcsészek teszik ki a közönség zömét.
Túrót!
Tele volt a Pecsa kései tizen- és korai huszonévesekkel, főleg csajokkal; egy facér hedonista fickónak ez maga lehetett a paradicsom.

De mivel én nem tartozom e csoportba, írok inkább a zenéről:
A buli a kissé diszkósított ritmusszekciójú Bársonyfüggönnyel indított, és nagyjából maradtak is ennél a vonalnál, a klasszikusoknál. És rájöttem, hogy ezek voltak a legjobb dalok.
Persze volt Csiga, Emese, Etetés (ezt szeretem, mert zeneileg hasonlít az általam művelt vonalhoz :o) ), de az első három album dalai voltak többségben.
Az abszolút csúcspont a Tejjel kifli volt, monumentális, diszkóba torkolló végkifejlettel.
 

A tavalyi Pecsa-buli nagyszabásúbb volt Lecsóval és sok akusztikus gitáron előadott Nagyon szerelmes lányokkal, különálló blokkokkal.
Most nem voltak blokkok, "csak" pöpecül előadott kiváló dalok egymásutánja kevés lassítással, büfészünet nélkül. De nem tudom megmondani, melyik volt a jobb.

Talán a mostani.