- olvastam Murphy törvénykönyvében annak idején.
A mai írás apropóját egy rondaságmegítélő szoftver és főként az arról írt cikk adja.
A szoftver azt a célt szolgálja, hogy fénykép alapján eldöntse, hogy az illető szép vagy ronda-e.
S ha ronda, megmondja neki, hogy aranyom, menj el szépen plasztikai sebészhez; a füled dőlésszögét 30°-kal vetesd beljebb, és egy aranyos fitos orr is jobban állna a mostani kozákpisztoly helyett.
Ha egy ilyen találmányról kellene cikket írnom hivatalból, nyilván nekirontanék a plasztikai sebész-biznisznek, amiért ekkora mocsoksággal, egy objektívnek mondott rondaságmegítélővel hülyíti és készteti öncsonkításra a külső értékeikben bizonytalan nőket (egyelőre csak őket), hogy belőlük meggazdagodhasson.
A kinézeti rasszista erényeket is csillogtató Velvet magazin azonban másképp állt a témához; idézek a cikkből:
"Szép vagy ronda? Megmondja a gép!
Vége annak az időnek, amikor a ronda nők és férfiak olyan kamu dumákkal próbáltak javítani helyzetükön, hogy nekik csak érdekes arcuk van, meg különben is, izlések és pofonok."
Elképzelem a szituációt, hogy a csávó a diszkóban úgy udvarol a csajnak, hogy 'Szia, jössz táncolni? Kicsit érdekes az arcom, de nem vagyok csúnya, úgyhogy táncolhatunk attól még!'
Teljesen valós helyzet, igaz, kedves olvasók és kedves velvet?
Továbbá az olvasható ki e részből, hogy a csúnyák eddig legalább próbálkozhattak, még ha sikertelenül is, de most már a próbálkozásnak is vége!
A szépek megnyugodhatnak, a csúnyaságok karmai közé többet nem kerülhetnek, mert a szoftver megálljt parancsol nekik. Szoftveres kikosarazás, pöpec.
"Úgy találták, hogy bár a kiválasztott hölgyek igen különböző arcvonásokkal rendelkeztek, mégis nagyjából egyezett az, amit a program szépnek talál, azzal, ami emberi szemmel nézve is szép."
Hát persze, hogy igen.
Hiszen azt, hogy ki a szép, megmondja nékünk a média.
(Például Hugh Grant, szemei alatt a túlterhelt iskolás hátizsákját hazavágó táskákkal vagy a széles mosolyú Julia Roberts.)
És aki nem mutat hasonlóságot az aktuálisan megalkotott szépségideálokkal, az nem szép.
Azon kéne egy kicsit igazítani ezt-azt, annak kéne kicsit alakformálnia, kéne kicsit fogynia.
És kinek az irányában kéne, kellene, kell? Ki kötelez ezekre?
Hát az aktuális társadalmi közfelfogás.
Például én konkrétan jó faszi vagyok, de James Dean idejében még jobb lettem volna. Ugyanezzel a fejjel. Humphrey Bogart idején meg rosszabb.
A férfiaknak momentán meg van mondva, hogy a műanyagcsöcsre (ha meg nem műanyag, akkor legyen kicsi), a szőrtelen környékű puncira és a szőkére festett hajra gerjedjenek.
A nők pedig a naggyon rövid, sötét zselézett hajra, a barnás bőrre és a széles négyzet alakú állcsontra, de azt hiszem, hogy még a kék szem is divatos egy hangyányit.
A média persze nem erőszakkal irányít; bemutatja, hogy a referenciacsoportnak mi tetszik, az egyszeri médiafaló meg úgyis a bálványa után fog menni.
De eleget csapongtam, vissza a témához!
A rondaság-szoftvernek a plasztikai bizniszen túl egy társadalmi szerepe is lesz.
Eddig az ember tudatosan vagy önkénttelenül igyekezett olyan párt választani, akinek külsejét környezete is jó szemmel nézi. Azaz akire nem mondják azt, hogy pl. "Ottó bazmeg hülye vagy? Hát ez nem jó csaj!" vagy "Fú, a pasid rokker? Én biztos nem mutatkoznék ilyennel az utcán".
Ezután már az ilyenek esetek is elkerülhetőek lesznek a Rondasoft Weirdos (hehe, milyen kreatív névadó vagyok) használatával, ugyanis automatikusan kiejti az ismerőseinknek nem tetsző párjelölteket, és így az ember nem égeti magát a haverok, a szülők és a társadalom előtt egy undorító féreggel. Hiszen az ember akkor lesz boldog, ha a társadalom elvárásainak megfelel, igaz-é?
Na és akkor mi a helyzet, ha a kedves olvasó vásárol/másol magának egy ilyen progit, teszteli rajta szíve hölgyét és véletlenül nem egyezik a véleményük?
Nos ez esetben a kedves olvasó egy ízlésficamos alak.
Mert a gép nem tévedhet, ő az objektív mérce, szépségünk és rondaságunk megmondója, társadalmunk tükre. És pont.
(A szóban forgó cikk itt olvasható.
