Elöljáróban annyi, hogy KZ Ottó e héttől már nem antisztatikus.
Hogy mi lesz, az idő kérdése, de még nem publikus.
Tehát benyomtam a Chemical Brothers We are the night-ját, amit nem is tudom, miért hagytam ki a 10-es listámból. Pedig amellett, hogy kiváló album, álláskereséshez is ideális. Kreatív, no meg az adrenalinszintet is fenntartja, na nem mintha leesett volna.
A mai célállomás a vecsési Airport Business Park volt, ahol persze még nem jártam, eddig legfeljebb a vonatablakból integettem neki. Utánanéztem, hogy a 200-as busz viszonylag közel rakja le az embert ezen épülethez, ezért azzal vettem célba a helyet. Amikor megláttam, hogy az ominózus busz száma mellett egy repülőgép-embléma is megjelent a kijelzőn, kezdtem megnyugodni.
Le is szálltam az általam közelinek vélt megállónál, s uszkve 1-1,5 kilométer bicikliúton történő gyaloglás után meg is találtam úticélom végét. A megállótól a Biznisz Parkig vezető út számos zebrátlan és lámpátlan kereszteződéssel volt tarkítva, ahová általában nagy sebességgel csapódtak be a kanyarodó autók, mivel e kereszteződések általában a 4-es út lehajtói voltak.
Mivel az utazás során hirtelen elfogyasztottam 1,5 liter szénsavas ásványvizet, még az interjú előtt rám jött a hugyozhatnék. Bokros rész persze sehol, csak egy Maki gyorsétterem, így kénytelen voltam sutba dobni globalizácókritikus énemet, és befáradni az M betűs kitérőbe.
Az Emszí Donald a városban tobzódókhoz képest "bizniszesre" van véve, dizájnolt asztalokkal, kanapékkal és puffokkal.
A pufók pultoscsaj és köztem a következő párbeszéd zajlott le:
- Szia! Mit kérsz!
- Két sajtburgert.
- Csak 5-6 perc múlva lesz kész, mert még a Mekk-reggeli van. Jó úgy?
- Oké, addig vécézek egyet.
A budi az emeleten volt, a piszoárok pedig vagy liliputiaknak készültek, vagy azoknak a gyorskajától elhízottaknak, akiket guggológyakorlatra ítéltek. 
És hogy ott se maradjak zene nélkül, hirtelen teli hangszóróból felharsant a következő sláger:
Utána ismét a pulthoz járultam, hogy megvan-e már a cucc. Persze egy gombapaprikás nokedlivel - amit egy szerdai interjú előtt burkoltam - jobban esett volna, de hát semmi más élelemszerző hely nem volt a közelben. Na jó, benzinkút, de az még klasszisokkal rosszabb.
Folytattam a párbeszédet a pufók hölggyel:
- Bocs, megvan már a sajtburger?
- Milyen sajtburger?
- Amit az előbb kértem, a két sajtburger.
- Az nem volt beütve.
- Miért, nekem kellett volna beütni?
Szerencséjére visszavonulót fújt, én meg hozzájutottam a marhapogácsás zsömléhez.
Hogy miért hívják sajtburgernek, számomra rejtély. Mert burgernek burger, de amennyi sajt van benne, akár ki is hagyhatnák.
Ez a dal volt az interjú előtti utolsó hangulatfokozó, a portán - műveltebbeknek "recepción" - emónak kinéző csajok fogadtak. A folytatás már bizalomgerjesztőbb volt valamivel, de erről ennyit egyelőre.
A visszaúton még muszáj volt bemutatnom egy illegális átkelést a négysávos 4-esen - zebra híján ugye - a 200-as ellenbuszmegállóig. A másik oldalon meg járda sincs.
Ha ez a firma felhív, hogy kellek nekik, azt mondom majd: Tessenek csinálni akadálymentesített infrastruktúrát a gyalogosok számára, akkor majd megkaphatnak. Talán.
