Ortisz muzikális brogja

Beszámolók anomáliákról, koncertekről, reklámkritika, lemezkritika; ráadásul mindez rendszertelenül, zenei aláfestéssel, enyhe népművelő beütéssel és öntömjénezéssel megspékelve. Tudják, amilyen blogokkal szarásig van az internet.

Zenebetyár

Nincs megjeleníthető elem

RSS nyalábok

Szamba Ottó

2007.02.01. 22:42 Ortisz


Nos, ez nem az új művésznevem, amit Koltai filmjéből plagizáltam.
Ez a Linux alapú céges hálózatos mappanevem lesz - persze úgy, hogy Samba -, amennyiben 2,5 munkanapot kitevő munkaidő után végre megalkotja céges hálózatunkat az informatika szakértő vállalata, melynek nevét nem írom le, nevezzük mondjuk Fingó paritásnak.

A Linuxhoz egyelőre síkhülye vagyok, de hogy hálózatot a büdös életben nem építek e platformon, az fix.
Mint már írtam, a Fingó paritás Kft. munkatársai immár több mint 2 teljes munkanapja folyamatosan, megállás nélkül építik hatalmas, grandiózus belső hálózatunkat,

mely 4, azaz négy számítógépből áll.

A fő hálózatépítésszel folytattam egy bizalmas beszélgetést, melynek tartalma nem publikus.
Így azt sem árulom el, hogy ilyen rendszert most csinál először.

A Fingó paritás Kft. szlogenje teljesen találó:

Ami már felülmúlja képzeletét...
A MI MUNKÁNK OTT KEZDŐDIK!


Hát ez a folyamatos szarakodás tényleg minden képzeletet felülmúl.

Ellenpontozandó a Linux bonyolultságát jöjjön egy egyszerű ámde kiváló dal, 1999 nyarának legnagyobb slágere:

a Supercafone című dal!

 


Szólj hozzá!

Címkék: linux it júzer hálózatépítés rendszergazda guru informatikus samba piotta supercafone kisközpont

Kezdődik az 5. hét

2007.01.29. 22:43 Ortisz

A reggel ma is úgy indult, ahogy minden hétköznap, mégpedig ezzel a számmal:

 



Nos, már vége is a dalnak, mely 9 percet rabolt el a kedves olvasó életéből, úgyhogy most e cikk továbbolvasásával múlthatja idejét.

A Pat Metheny-t követő Keljfeljancsi! című reggeli rádióműsor ma tényleg gondolatébresztőre sikeredett; Fiala János egy újságcikkel adta meg az alaphangot, ami gyakorlatilag arról szól, hogy a szerző balos, és szerinte a vén jobbos rokkerek hiteltelenek, mert jobbosak.
Mostanában már ritkábban olvasok ÉS-t, mint a '90-es évek végén, de akkor is durva volt egy ilyen naturálisan primkó cikket olvasni.
Utána a műsor témája az volt, hogy a hallgatók kivel nem utaznának egy liftben és miért.
(Kicsit érthetőbben: kit rühellnek annyira, hogy még egy ilyen rövid összezártságtól is ódzkodnak.)

És elkezdtem gondolkozni, hogy én rühellek-e valakit ilyen mértékben.
Vannak, akik iránt közömbös vagyok, vannak, akiket még utálni is képes vagyok; na de hogy pár emeletet ne bírjak ki együtt valakivel?
És rájöttem, hogy igen. Van olyan.
Nevet nem írok, mert egyrészt a kutya nem ismeri, másrészt meg sem jegyeztem.
Itt nem a konkrét személy, hanem a jelenség a lényeges, melynek neve:

KUPIDÓ-SZEREPJÁTÉK !
(kockafejűeknek: Q-П-DO RPG)

A játék menete:
• Találd ki egy ismerősödről, hogy nem illik a partneréhez!
• Találj okokat, hogy miért nem!
• Találj egy szerinted hozzá illő nőt/férfit/egyéb!
• Ültesd be az ismerősöd fülébe az előző három pontot, ebben a sorrendben, majd többször ismételd meg a procedúrát!
• Amennyiben még nem fejezted be sikerrel a játékot, élj bármilyen eszközzel!
• Legyél határozott, eltökélt, levakarhatatlan és elpusztíthatatlan!

Tehát: az ilyen önjelölt kupidóktól óvjon meg az ég, és én is megóvom őket az én végtelen ellenérzéseimtől.

És akkor talán liftezni is hajlandó vagyok.
 


Szólj hozzá!

Címkék: élet és irodalom lift pat metheny fiala kelfeljancsi

süti beállítások módosítása