Ortisz muzikális brogja

Voltam pár napja élelmiszerért a címben már említett boltban. A pénztárnál egy kissé - szoláriumtól vagy a Dove által természetes szépségnek hazudott önbarnítótól, nem ám genetikailag - túlsült, kellemes tekintetű fiatal hölgy ült, olyan, akit az álértelmiségi szleng szolárpicsának hív.
Miután lehúzta a virslimet (mármint a kódleolvasóval), így szólt:
- A férfiak ennyire szeretik a virslit?
- Tudom, hogy sok szar van benne, de ha becsukom a szemem, egész jó. - válaszoltam.
Itt még zajlott egy rövid csevej virsli-tematikában, mely a csaj következő mondatával végződött:
- Egyszerű elkészíteni. A volt férjem is ezért szereti.
Nem értettem, miért jön elő az exkanjával, ha még törzsvárásló lennék nála, dehát nem. Végülis kellemes beszélgetés volt.

Hogy ebből mi következik?

A tanulság levonása előtt leírok egy előző napi esetet, mely ugyanabban a boltban történt meg, csak akkor nem virslit vettem, hanem sört. (A változatosság gyönyörködtet!)
Akkor épp egy természetesen fehér bőrű, hajfestékmentes hajú csaj ült a pult mögött. Általános értelemben vett szépségnek nem mondható, helyesnek igen; azaz valamennyire kikupálódott, de még magán viseli az egykori rút kiskacsa nyomait.
Introvertált ember révén nem kezdeményezett csevejt, nem próbált a szemeivel igézni, ellenben
mereven fókuszált a pin-kód beütésére, azaz nézte, hogy milyen számokat ütök be!
Gondoltam, hogy azé' nehogymá'; és az utolsó számjegy beütését bal kezemmel eltakartam. Utána meg zöld gomb, szokás szerint.
A pénztárosnő erre zavarba jött, és megkérdezte:
- A végén megnyomta a zöldet?
- Persze. Miért, hát nem látta?
Erre elfordult, lefelé nézett és úgy csóválta a fejét. "Ez a mocsok társadalom már megint megaláz" - sugallta befelé forduló csóvája.

A tanulság tehát: ne ítéld el elsőre a szolárcicát, mert ő is lehet jó; és ne gondolj valakit ártalmatlannak azért, mert az ellentettje.



——————————————————————————————————————————————————————————————————————————————————————————————————————————————————————————————

És még egy utóirat: a boltból kijőve odajön hozzám egy vigyori, fehér ingben, kitűzővel, és angol akcentussal elkezdi magyarázni, hogy ő valami bishop. Én - agresszívocska módján - rávágtam:
- Nem!
- Hallottál már a mormonokról? - folytatta ennek ellenére.
- Igen.
- Hol?
- A South Parkban.
- Hehe, és mit mondtak róluk?
- Azt, hogy mindig vigyorognak.
- Tudsz angolul?
- Not much (úgy mondtam, hogy "nat muccs")
- How long have you been studying English?
- 3 days. Sorry, my bus is about to leave, bye!
És még adott egy papírt valami nyelvtanfolyamról, ahol Jézussal is találkozhatok, vagy mi.

Tanulság? A mormonok mindig vigyorognak.