Beszámolók anomáliákról, koncertekről, reklámkritika, lemezkritika; ráadásul mindez rendszertelenül, zenei aláfestéssel, enyhe népművelő beütéssel és öntömjénezéssel megspékelve. Tudják, amilyen blogokkal szarásig van az internet.
"Ez nem az én telefonom" - közölte Bokros Lajos a Hír TV telefonos megkeresésére tegnap, ezzel a rendkívül nyomós érvvel próbált véget vetni az el sem kezdődött beszélgetésnek.
Egyrészt megvan annak a pikantériája, ahogy az egykori szamizdatos, gazdasági szempontból ötös, szociális érzékenységből egyes ex-szocialista most a Fidesz korábbi szatelitpártjának jelöltjeként nem nyilatkozik a fideszes médiumnak, másrészt a pártpolitika nem kenyere e blognak, úgyhogy a következő történet jut eszembe:
Egykori haverom még ifjú kóklerként bulizni ment, naná, hogy a nője nélkül. Szíve hölgye persze "aggódott" érte; az este folyamán minduntalan telefonon cseszegette. Mivel kókler haverunk olyan állatpoban volt, hogy nem szívesen vállalta be a beszélgetést, telefonját nem vette fel, és elejét véve a további hívogatásnak a követező SMS-t küldte párjának:
Hát mikor írjak a tavalyi év 10 legjobb albumáról, ha nem márciusban?
De jobb később, mint soha, következzen a lista rövid recenziókkal.
Elöljáróban annyit, hogy a Chinese Democracyra érdemes volt várni, a Hot Chip Made in the Dark című lemeze pedig baszott jó és csak technikai okok miatt maradt ki az első 10-ből, de íme a lista:
10. Heaven Street Seven - Jazz
A HS7-be a Goal idején szerettem bele, a Kisfilmek a nagyvilábgól lemezzel meg ki.
Néhány jó dal kivételével zeneileg unalmassá, szövegileg kényszeredetten közönségbaráttá váltak. A saját unalmasságukban vergődő együttesek általában zenei stílusváltásokkal igyekeznek feldobni a feldobhatatlant, például jazzverziókat készítenek.
Nos erről itt szó sincs, a Jazz nem dzsezz, a dalok hangszerelése fineszesen lett feldobva, a szövegek a filozófia és a blődli közt egyensúlyoznak (pl: "Ma már nem fogad arra senki / Hogy a jó a rossz és a semmi / Közül az első fog nyerni, / Inkább hűtsd le magad kicsit, gumiprófétám"), de a lényeg a jó dalokon van.
Például:
9. Foals - Antidotes
A tavalyi Shitdisco után az idei listára is kerül egy táncos indie zenekar; a math rock stílusba vannak sorolva, amiről nem igazán tudom, hogy mi;
az viszont biztos, hogy a Foals lemezén a gitár dominál, akkordokat viszont nagyítóval kell keresni, a doboshoz meg metronómot lehet igazítani; egyszerre többet is.
A lemez nagyrészt sport-témájú; lenagyobb slágerük arról szól, hogy Cassius, ennyi volt! Már csak második vagy, de most nem az következik:
8. Sparks - Exotic Creatures of the Deep
A nagymúltú tesózenekar új lemeze - az előzőhöz hasonlóan - kamara-pop, melyről megtévesztésül a sima szintipop Good Morningot másolták először kislemezre, meg egy gitáros indie-jellegű dal keretében kérik Morrisseyt, hogy ugyan lazítson már némileg,
de a lemezt hallgatva minden tudatmódosító nélkül lehet színpadot, díszleteket és függönygördülést hallucinálni.
7. Vampire Weekend: Vampire Weekend
Erről már annyi mindent leírtak világszerte, hogy csak annyit mondok: egyszerű, eredeti fülbemászó dallamok tenor fejhangon, Paul Simon nyomdokain, agypihentető hangszereléssel.
6. Beck - Modern Guilt
A Beck nevű úr munkásságát uszkve 15 éve követem nyomon, eddig még csak egy lemezében csalódtam (Sea Change) és az utóbbi lemezei kapcsán mindig azt hallom, hogy nem rossz, de már nem tud újat nyújtani. Kérem, ez ebben a formában marhaság; a Modern Guilt számos újdonságot tartogat; a(z év legszebb dala) Chemtrails, a sláger Gamma Ray, a Walls és a címadó dal is új utakra hív.
És a Replica című dal is, mely most következik:
